D vitamin az immunrenszer megfelelő működéséhez

D3 vitaminokD vitamin fontosságáról sokat írtam, most is fogok. Fontos, fontos, fontos. Ma próbálok valami újat is hozni, hogy ne ismételjem folyamatosan magamat. A D vitaminnak sok szerepe lehet, de a legfontosabb, hogy a bélből felvett kalcium, kalcium sóit beépítse a csontokba és fogakba. Pont ezért fontos például már gyermekkorban a megfelelő D vitamin bevitel, sőt, talán akkor a legfontosabb, hiszen akkor fejlődik a csont. Azt tudjuk, hogy a D vitamin zsírban oldódik. Megvan felszívódásának az útja is, ám ezt most itt nem részletezném, mert ez nem egy orvosi szaklapban megjelenő írás. Azt viszont jó tudni, hogy a D vitamin felszívódását nagyban javítja az A vitamin, tehát érdemes őket együtt fogyasztani. És most akkor lássuk, még mire van jótékony hatással a D3 vitamin. Gondoskodik az idegrendszer megfelelő működéséről, fokozza a hormonképződést, javítja a vérkeringést. Ezeken kívül méregtelenítő hatása is van. Persze még van néhány hatása, ami a szervezetünk számára elengedhetetlen. Szerintem, ha eddig nem szedtünk D vitamint, most fogunk. Tényleg fontos szervezetünknek.

Leave a Reply