autóhifi erősítőValamiért mostanában az autó főszerepet játszik életünkben. Autónk öreg, így havonta van mit rajta csinálni. Most vizsga előtt is állunk. Aztán egyik ismerősünk új autót vett, azaz használtat, de neki újat, amit egy hét használat után már vontatni kellett. Ezután vett egy másikat, ami egyelőre jól szuperál. Minden dolog megvan az autóban, autóhifi és egyebek., reméljük, hogy ez az autó már sokáig szolgálni fogja őket. A mi is gondolkodunk az autóvásárláson, hiszen a régi autónk hamarosan már semmit nem fog érni, így egy garast sem fogunk érte kapni. Ezt pedig nem szeretnénk. Én egyébként szeretem jelenlegi autónkat, sajnálni fogom, ha megválunk tőle, de így logikus. Az új autó kiválasztásából pedig biztos kiveszem a részem, de mivel sajnos nem tudom műszakilag megállapítani, hogy jó, vagy nem jó az autó, így maximum a külsejét tudom pontozni. Ez olyan „szőkenősen” hangzott, de tényleg be kell valljam, nem értek hozzá, így nem is nagyon okoskodnék az ügyben. Rábízom az okosabbik emberre, aki talán nem zsákbamacskát vesz. Egy olyan nagy horderejű dologban, mint az autóvásárlás fontos, hogy odafigyeljünk. Ide kattints:www.autohifi24.hu

Categories:

Vélemény, hozzászólás?

Related Posts

Fordítóiroda

Tabula Fordítóiroda mindenkinek

Ha fordítás, akkor Tabula Fordítóiroda, szerintem. A vállalatunk hivatalos okmányait, mindig ez a szuper jó cég fordítja. Nem csak azért, mert a lehető legjobb áron dolgoznak az iroda szakemberei, hanem mert kialakult egyfajta bizalmi kör, Read more…

3d bérnyomtatás

Mercedes embléma 3D nyomtatással!

Sokszor találkozunk olyan Mercedes gépkocsival, amelyiknek hiányzik a motorháztetőről az emblémája. Szeretettel lopják el ezt a szép dekorációt, vagy csak egyszerűen letörik. Barátom is így járt, pedig, egy régi Mercedese van. Sokat jár vele veterán Read more…

garázskapu budapest

Kiváló hőszigetelő fa garázskapuk

A férjem imádja a házunkat. Ő maga is nagy segítség volt a tervezésben és a kivitelezésben egyaránt, hiszen roppant kreatív és dolgos férfi, nem bízta a véletlenre. A kocsink is nagy kedvencei közé tartozik, így Read more…