Zárnyitás ajtónyitás mesterekkel

Képernyőfotó 2014-11-03 - 11.31.56Sokan dolgoznak éjszakai is Budapesten. A nagyobb bevásárlóüzletek éjjel-nappal várják a vásárlókat. A vendéglátósok sem alszanak és bizony a pékek is ledolgoznak reggelig egy műszakot. A közterületesek takarítanak éjszaka a városlakók után és a nyomdákban is készítik a másnapi friss újságokat. Van azonban még valaki, aki nem alszik. A zárnyitás, autónyitás szakembere készenlétben várja, hogy segítsen, ha ellopták a kulcscsomónkat a bulizás alatt, ha beletört a kulcs a zárba, ha szétesett a zárszerkezet, ha kizártuk magunkat a lakásból vagy az autóból. A betörések utáni javításban is segédkeznek, ha éppen ilyen okból van rájuk szükségünk. Az élet tehát nem áll meg éjszaka sem! Mennyi ember örült már ennek. Mennyien kerültünk már olyan helyzetbe, hogy éjszaka kellett a gyors segítség! Milyen jó, hogy vannak, akik ekkor is törődnek azzal, hogy a saját ágyunkban aludhassunk, hogy a betörés után újra biztonságban érezhessünk magunkat, hogy a bejárati ajtón ne ellenségünk, hanem a barátunk legyen.

 

Leave a Reply