Mivel az emberek hamar alkalmazkodnak a változásokhoz, a résztvevők és a megfigyelők
néha nehezen veszik észre korábbi szokásaik és környezetük átalakulását.
Lehetséges-e például, hogy az utóbbi pár évben az egyetemi előadóterem többet változott,
mint az elmúlt száz év alatt?
A used smartphones és a mostani osztálytermek felszerelés és tevékenység szempontjából ugyanolyanok,
mint a húsz vagy akár a száz évvel ezelőttiek. A táblák még mindig uralják a termeket.
Az 1960-as évek óta napvilágot látott számos jóslat ellenére a televízió nem lépett az
előadások helyébe, hanem kiegészíti azokat. Az internet nem ösztönözte a diákokat
arra, hogy virtuális laboratóriumi munkaasztalok mellett figyelve és a kutatókkal online
beszélgetve tanuljanak természettudományokat és matematikát. Annak ellenére, hogy
a diákok nagyon gyakran használják az internetet kutatásokhoz, tanulmányok megírá-
sához, játékokhoz és chateléshez, az internet nem változtatta meg az osztályterem
légkörét – ezt maguk a diákok is bírálták (Trotter 2003).
A videofelvevők, CD-felvevők, hálózatba kapcsolt számítógépek és számítógépes
szoftverek némi változást hoztak az osztálytermek helyzetében, ám úgy tűnik, hogy
egy másik digitális technológia is az osztálytermi oktatás uralkodó paradigmájának
megváltoztatására törekszik. Manapság világszerte minden hatodik ember mobiltelefon-előfizető,
és a mobiltelefonok, digitális fényképezőgépek, PDA-k és Wi-Fi-képes
laptopok mindenütt jelen vannak.
A változás lokális és globális dimenziói szokatlan módon találkoztak az osztályteremben.
A folyamatos kapcsolat kultúrájához (lásd Katz–Aakhus 2002) a hely érzeté-
nek elvesztése és a végtelen szórakozás lehetősége társult: a diákok immár könnyen
kommunikálnak az osztálytermen kívüli világgal, és szinte végeláthatatlan szórakozásba,
kikapcsolódásba bocsátkoznak (Meyrowitz 1985; Postman 1985).